Madarak, én írtam a szöveget

Négyheti „háziállatok”

Itt Szekszárdon történt 2009 júliusában ez az eset. A lakásunk erkélyén egy cserép Hibiszkusz földjén találtunk egy fészket, később lakóit. Ez a „háziállat” egy kis madár, szürke légykapó. A négyhetes élményt elmesélem egy rövidke történetben.
Nyaralásunk előtt már láttunk a virágban fészekkezdeményt, azt kidobtuk. Egyhetes nyaralásunk után hazaérkeztünk, és egy kis fészek várt bennünket. Úgy döntöttünk maradhat a fészek, de cserébe én takarítom az alattuk lévő koszt az erkélyen (bár erre nem volt szükség, mert szobatiszta madár), ha szaporodnak. Így is lett. Pár nap elteltével belenéztünk a fészekbe és már 2 tojást is találtunk, ekkor kezdtünk kutatni, hogy milyen madár lehet, és hány fiókára számíthatunk. Az interneten megtaláltuk, hogy ez egy szürke légykapó és 4-6 tojást rak évente. Másnap még kettő tojást találtunk viccelődtünk is, hogy lassan nem kell tyúktojás, hisz ellátnak bennünket tojással!
A nap nagy részében a nőstény kotlott a tojásokon bár sokat ment el, úgy gondoljuk enni.
A madárra jellemző dolgok: Hossza 14-15 centiméter, testtömege 14-20 gramm. A nemek hasonlóak. A levegőben repülő rovarokra, kétszárnyúakra, szúnyogokra, darazsakra, apró bogarakra vadászik. Az is érdekes, mivel ezekre vadászik, olyan a repülési stílusa, mint a kolibrinek, egy helyben tud csapkodni a levegőben. Üregekbe, korhadt fák odúiba rakja tojásait, jelen esetünkben egy virágcserép zugába. Költöző madár, áprilistól októberig tartózkodik Magyarországon, telelõterülete Afrikában, a Szaharától délre található, rendszeres fészkelő. 11-13 napig kotlik. A fiókákat még 12-14 napig táplálja, mire kirepülnek. Latin neve: Muscicapa striata.
Ezek alapján előírásnak megfelelően ki is kelt két fióka, majd másnap a másik kettő. Nagyon édesek voltak, csak eleinte csupaszok és aprók.
A növényt is féltettük, de nem kellett, mert lehetett öntözni a fészek mellől is és ebben a nagy melegben alulról hűsölhettek is a fiókák.
Miután kikeltek, egyfolytában figyeltük őket, fényképeztük és dicsekedtünk velük.
Úgy vettük észre, hogy minden órában etetés folyt és rohamosan nőttek is a picik.
Pihések lettek, majd tollkezdeményeket is észrevettünk rajtuk.
Azonban az etetések voltak a legizgalmasabbak, mert érezték, hogy figyeljük őket, de miután megszokták jelenlétünket, végre sikerült nekik megetetni a kicsinyeiket. Azok persze lankadatlanul várták a kaját, és tátogtak, kisebb korukban a kopogtatásra is kinyitották a szájukat. Nagyon sokféle állatot láttunk náluk: Sáskát, legyet, kukacot, darazsat, még szitakötőt is, amit a mamának szét kellett szednie, mert nem fért el a kicsik szájában a szitakötő szárnya. Miután etetett, elvitte a fiókák ürülékét. Ez egy szobatiszta madár- gondoltuk és örültünk is neki!
Két hét múlva, pontosan, már megvolt a teljes tollazatuk, sokat csiripeltek is. Az anya lecsökkentette az etetéseket, ezzel ösztönözte a fiókákat, hogy hagyják el a fészküket. A fiókák kirepülésének napján, korán reggel, mire megnéztük őket, kettő már hiányzott. A másik kettő azonban félt, pedig hívta őket az anyjuk. Rebegtették a szárnyaikat, majd végül elrepültek. És sikerült is levideózni ezt a pillanatot. Üres lett a fészek, és azóta nem jöttek vissza. Eltelt kb. 4 hét, tehát nyugodtan mondható rájuk, hogy négyheti háziállataink voltak!