Regény, még nincs címe

Forgatókönyv

(krimi)

Szereplők:

1. Selena
2. Josh
3. Matt
4. Charlotte
5. Chris

Kezdet:

Halottan találják Charlotte-ot, egy falucskában, Bargintonban a 18éves diáklányt. A 4 barát egyike volt. Josh a jóképű már felnőttkorú figura, aki csak úgy löki a vicceket! Matt, a másik srác, aki ilyen fiatalonmár papnak készül. Végül a csajok se hiányozhatnak. Selena, Charlotte legjobb barátnője. A lány halálanagy zavart kelt. Még nem is sejtik, hogy milyen titkokra, rejtélyekre derül fény, és a félelem érzése hányszor érződik bennük.

Jellemábra:

Josh: sötétbarna hajú, kék szemű, sármos srác, kedves a mosolya, elbűböl mindenkit helyessége. Vicces, csak úgy fűzi a lányokat, bár igazából nem szerelmes beléjük. A baráti társaság Selenájába szerelmes. Szeret sportolni, kosarazik és focizik.

Matt: Szintén jóképű, szőke hajú és kék szemű, még nem igazi sármmal. Különös pályaválasztását nem igazán értik, ugyanis Matt papnak készül. Ő is bohokás, imád másokat szivatni, játszadozni. Csak nemrégiben kezdte érdekelni a papi hivatás... De vajon miért??

Selena: Szőke hajú, barna szemű szépség. Imádják a fiúk, ő kicsit szerényen, félrevonultan nem pasitik esztelenül, negyedévenként váltogatja csak. Igazából ő sem szerelmes a skacokba, csak játszadozik. Neki is Josh tetszik. Nem is sejti, hogy viszontszeretik egymást, a bökkenő, hogy Matt is szereti!

Charlotte: A bájos és szerény csaj. Barna hajú és barna szemű, őszinte barátja Selenának. Nem a legszebb, de nem is csúnya, ő nem tudja a pasikat váltogatni, habár őt se kerülik el. Néha féltékeny a barátnőjére, de ezt nem mindig észrevehetően mutatja ki.

Chris: az atya, aki szintén nem öreg. 25 évesen jó társa és segítője a barátoknak. Ő veszi rá Matt-et a papi hivatásra.

Madarak, én írtam a szöveget

Négyheti „háziállatok”

Itt Szekszárdon történt 2009 júliusában ez az eset. A lakásunk erkélyén egy cserép Hibiszkusz földjén találtunk egy fészket, később lakóit. Ez a „háziállat” egy kis madár, szürke légykapó. A négyhetes élményt elmesélem egy rövidke történetben.
Nyaralásunk előtt már láttunk a virágban fészekkezdeményt, azt kidobtuk. Egyhetes nyaralásunk után hazaérkeztünk, és egy kis fészek várt bennünket. Úgy döntöttünk maradhat a fészek, de cserébe én takarítom az alattuk lévő koszt az erkélyen (bár erre nem volt szükség, mert szobatiszta madár), ha szaporodnak. Így is lett. Pár nap elteltével belenéztünk a fészekbe és már 2 tojást is találtunk, ekkor kezdtünk kutatni, hogy milyen madár lehet, és hány fiókára számíthatunk. Az interneten megtaláltuk, hogy ez egy szürke légykapó és 4-6 tojást rak évente. Másnap még kettő tojást találtunk viccelődtünk is, hogy lassan nem kell tyúktojás, hisz ellátnak bennünket tojással!
A nap nagy részében a nőstény kotlott a tojásokon bár sokat ment el, úgy gondoljuk enni.
A madárra jellemző dolgok: Hossza 14-15 centiméter, testtömege 14-20 gramm. A nemek hasonlóak. A levegőben repülő rovarokra, kétszárnyúakra, szúnyogokra, darazsakra, apró bogarakra vadászik. Az is érdekes, mivel ezekre vadászik, olyan a repülési stílusa, mint a kolibrinek, egy helyben tud csapkodni a levegőben. Üregekbe, korhadt fák odúiba rakja tojásait, jelen esetünkben egy virágcserép zugába. Költöző madár, áprilistól októberig tartózkodik Magyarországon, telelõterülete Afrikában, a Szaharától délre található, rendszeres fészkelő. 11-13 napig kotlik. A fiókákat még 12-14 napig táplálja, mire kirepülnek. Latin neve: Muscicapa striata.
Ezek alapján előírásnak megfelelően ki is kelt két fióka, majd másnap a másik kettő. Nagyon édesek voltak, csak eleinte csupaszok és aprók.
A növényt is féltettük, de nem kellett, mert lehetett öntözni a fészek mellől is és ebben a nagy melegben alulról hűsölhettek is a fiókák.
Miután kikeltek, egyfolytában figyeltük őket, fényképeztük és dicsekedtünk velük.
Úgy vettük észre, hogy minden órában etetés folyt és rohamosan nőttek is a picik.
Pihések lettek, majd tollkezdeményeket is észrevettünk rajtuk.
Azonban az etetések voltak a legizgalmasabbak, mert érezték, hogy figyeljük őket, de miután megszokták jelenlétünket, végre sikerült nekik megetetni a kicsinyeiket. Azok persze lankadatlanul várták a kaját, és tátogtak, kisebb korukban a kopogtatásra is kinyitották a szájukat. Nagyon sokféle állatot láttunk náluk: Sáskát, legyet, kukacot, darazsat, még szitakötőt is, amit a mamának szét kellett szednie, mert nem fért el a kicsik szájában a szitakötő szárnya. Miután etetett, elvitte a fiókák ürülékét. Ez egy szobatiszta madár- gondoltuk és örültünk is neki!
Két hét múlva, pontosan, már megvolt a teljes tollazatuk, sokat csiripeltek is. Az anya lecsökkentette az etetéseket, ezzel ösztönözte a fiókákat, hogy hagyják el a fészküket. A fiókák kirepülésének napján, korán reggel, mire megnéztük őket, kettő már hiányzott. A másik kettő azonban félt, pedig hívta őket az anyjuk. Rebegtették a szárnyaikat, majd végül elrepültek. És sikerült is levideózni ezt a pillanatot. Üres lett a fészek, és azóta nem jöttek vissza. Eltelt kb. 4 hét, tehát nyugodtan mondható rájuk, hogy négyheti háziállataink voltak!

Az első, Nyaralás

Hát elkezdeném a blogom, félve kicsit, de később bizti belejövök. Ismerőseim tudják, hogy nem vagyok egy szószátyár típus, de azért néha mégis... A regényemre várni kell, mert nyáron fogok csak nekiállni. Most egy délutánomat mesélném el annak, aki olvassa.
Hol is kezdjem, talán a legelején. Más lesz, mint amit elkezdtem, de remélem ez is jó sztori. A nyaralásom volt oly élvezetes, hogy említésre méltó!:) 2009. Június 21-én indultunk asszem, délután 6-kor. Úgy 8ra felértünk Pestre. A szokásos intézkedések után ( le kelllett venni az övem, mert fém volt rajta, nevetséges...) végre bejutottunk a reptér érdekesebb részére, ahol már láttuk a repcsiket. Ezn agyserű élmény volt, először látttam igazi repülőket, csak kár, hogy ablakon keresztül. Végre úgy este 9 óra körül felszállhattunk a gépre. A filmek jól tükrözik a beszállókártya elkérését, bár az előtte lévő dolgokat nem annyira. Azokat a sok nehéz bőröndöket fel kell rakni egy futószalagra, hogy később átvizsgálhassák, és feltegyék a repülőre. Ha nincs férfi ember a közelben, és törékeny tárgy van a bőröndben, akkor annyi a nyaralásnak, na jó azért nem ennyire durva. Na végre elindultunk minden óvintézkedés bemondása után. A pilóta is köszönt, Dobránszki "kapitány"volt, ha jól emlékszem, és hazafele is ő volt a pilóta.... A felszállás őrületes élmény. Sztem nem kell félni senkinek a repüléstől, és egyszer az életben ki kell próbálni, én ajánlom. Kb 300 km/h-ra, pontosan nem tudom, lehet túlzok, vagy keveset írtam, a lényeg, hogy felgyorsul a gép. Aztán egyszer csak felfele is emelkedik, lassan, a gravitáció nem hat már igazán. És akkor ahogy elhagyod a várost, még látod a házakat, mintha ékszerdobozok lennének. Utána már a felhők közt szálltunk, mi fotóztunk is. Néha ltszott csak az alattunk lévő föld, vagy éppen tenger. Az út vége fele hozták a kaját, gyorsan befaltuk, és kezdtünk az aprócska szigetre, Corfura leszállni. Épségben megérkeztünk.

A repülőn már jobb sokkal, az élvezet nagy,
Mikor felszállsz, majdnem elszállsz,
Lenézel és látod a várost, apróbb házakat és autót,
Majd fehérséget látsz, mert a felhőbe szállsz.
Majd fölérsz a magasba, és a szemed elé tárul a habostorta.
Lefelé már megnyugodsz és tapsolod az utasszállítót.

Corfu tényleg elég pici, de nagyon sok a látnivaló. Este még vártunk úgy fél órát a buszra, sajnos haza nem tudtunk telefonálni (később megoldottuk), így kissé aggodalomban voltam. MMégis megérkeztünk a szállodába, a Hotel Potamakiba. Emlékszem mikor a sötétben megláttam a tengert odamentem és megnyaltam, hog tényleg sós-e, hát az... :). Bepakoltunk és szuszukáltunk, ha még nem mondtam volna anyummal voltam nyaralni xD. Már este észrevettük és később is igazzá vált, békák voltak a közelben, és folton éjjel kuruttyoltak, de tényleg! Idegesítő volt eleinte, de minden nap úgy elfáradtunk, hogy nem is tötődtünk velük. Másnap befizettünk néhány programra végre megláttuk, kik is a magyarok, akikkel tudunk beszélni. Kicsit probléma volt ugyanis a nyelv, mivel akkor csak németül tudtam, Corfun viszont inkább az nagol volt a beszélt nyelv. Azért megértettük egymást, erre vannak jó sztorik. A győri már mostanra szrezett barátok pinpongozni akartak. Engem kértek meg, aki nem is tud angolul, hogy kéjek ütőt és ladát. Na jó, ismertek, ha megkérnek, általában nem tuduk nemet mondani. Odamegyek a portához, mondom:

- Hello. Pinpong!

Érdekes, de egyből tudta mit akarok, habár egy kicsit azért még talán mutogattam, hogy ütő, meg labda. Utána azért jöttek az ismerősök, mert a labda behorpadt, nem is én tettem tönkre, de megin én menjek bocsizni... Rendben, elmentem. Hálistennek az mondta a srác ( 28 éves volt, onnan tudom, hogy azon a héten tartotta a szülinapját, nagyon cuki volt, bár nem Adonisz:) ), szóval azt mondta, no probleme, hát igen, nekem nem merte mondani, hogy fizessem ki, bár nem is értettem volna meg xD ... Szóval ezek viccesek voltak, főleg mivel bikiniben, és papucsban császkáltam oda a portához, mert éppen a hotel medencéjénél voltam. Olyan is volt, hogy csurom vizesen lifteztem, nagyon klassz volt. A tetőt is én fedeztem fel, ott lehetett kár napozni, meg volt két szoba is még, nagyon rejtélyesek... Kb. ennyi a szállodai történet.

A másik lényeges az Adonisz, akiről már sokan hallottak az osztályból. Ő volt a görög idegenvezető, igazi görög férfi. Szóval ott nyagattak, hogy fotózkodjak vele, mert ez ilyen "szokás", és tök szuper. Megint vicces volt, ahogy megkértül. Anyuval összeraktunk egy mondatot németül:

- Ein Foto mit mein Tochter? (nyelvtanilag nem helyes, sorry, ezt tudtam csak)

Agolul így nézett volna ki valahogy:

- A foto whit my doughter?

A lényeg, hogy hasonlít a két mondat, és megértettük egymást Adonissal....

Na így készült az a fotó, vagyis fotók anyu technikai analfabétizmusa miatt. Én már égtem a szégyentől. Mi is történt? Videóra volt beállítva a fényképező, először videot készített. Rájött aníyám, hogy hoppá, ez nem lesz így jó. Aztán végre egy jót fotózott, de ugye mértis nem, két fényképezőt vittünk, és a másikkal is kellett egy fotót csinálni... Készz. Már szegény Adonis is odavolt...

Hát egyelőre ennyi, vannak még ismeretterjesztő helyek, ahol voltunk, arról majd szóban mesélek. És, ha még eszembe jut vmi vicces, vagy érdekes, leírom, ígérem. Remélem nem volt unalmas a beszámolóm, kicsit hosszú azt tudom. A képekkel talán azért fellendítem a képzelőerőtöket. Sziasztok.

Ági